Emesétől:
2 Oetker tejszínízű habpor
2 kisdob. kefír
2 közepes citrom
2 dl hideg tej (én már 3 dl-vel csinálom és teljesen jó úgy is, egyszerűen több lesz)
6-8 ek. porcukor (kinek hogy én inkább kevesebbet teszek az amúgy is édes hab miatt, de akár édesítőszer is lehet, ha valakinek az fontos)
A kefírt összekeverjük a porcukorral, 2 citrom lereszelt héjával és 1 citrom levével. A két zacskó habport felverjük 2 dl (3 dl!) tejjel, majd beletesszük a kefíres keveréket és további 5 percig keverjük. Ezzel megkenjük a piskótát és legalább 1 éjszakára hűtőbe tesszük, hogy átitassa a piskótát.
Piskóta:
Én így csinálom a piskótát, de mehet hagyományosan is:
Bögrés piskótatészta:
Hozzávalók:
5 tojás
1 bögre kristálycukor
1 bögre liszt
fél zacsi sütőpor
A tojásokat szétválasztom, a fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verek, majd beleforgatom a kristálycukrot, majd a tojássárgáját, és legutoljára beleszitálom a sütőporos lisztet.
Kivajazott-lisztezet tortaformában, 200 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm (kb. fél óra). Az első 10 percben tilos kinyitni a sütőt (de ezt úgyis tudjátok). Én reszeltem a tésztába is citromhéjat és mikor kész lett, csöpögtettem rá citromot is.
Most találtam ki valamit húsvéti receptkeresgélés közben. Rettenetesen nem szeretném a drága tojást használni, ezért arra gondoltam, módosítok a tésztán és az itthon lévő darált kekszet használom fel a következő módon:
Hozzávalók:
- 25 dkg darált keksz
- 7,5 dkg Rama margarin
- 2 evőkanál cukor
- kevés tej
A margarint felolvasztjuk, összekeverjük a cukorral, a keksszel, és annyi tejjel, hogy jól formázható tésztát kapjunk. Egy tortaformába belenyomkodjuk.
A receptrészlet INNEN való.